NKE a világ körül

Egy Kanári-szigeteken készült fotóval nyerte el az „NKE a világ körül” fotópályázat első díját Balog Fatime doktorandusz hallgató. A legjobb pályaművekért járó díjakat a Ludovika Főépületben adta át az egyetem rektora.

A pályázaton résztvevőknek a Nemzeti Közszolgálati Egyetem emblémáját kellett fotón megörökíteni nem hagyományos, mindennapi beállításban, közismert vagy különleges helyszínen. A felhívásra bármelyik egyetemi polgár jelentkezhetett maximum három, kifejezetten ebből a célból készült pályaművel. Összesen 15-en pályáztak, a munkákat egy háromtagú zsűri bírálta el. Olyan szempontokat vettek figyelembe a döntésnél, mint például a nem szokványos helyszín, a különleges téma és beállítás, valamint a művészi igényesség. Az első díjjal járó 100.000 Ft-ot Balog Fatime, a katonai műszaki doktori iskola végzős hallgatója kapta meg, aki Grand Canarián készítette el a nyertes pályaművet. Fatime elmondta, hogy azért is indult a pályázaton, hogy kifejezze háláját az egyetem iránt, mivel az elmúlt években nagyon sok szeretet kapott az oktatóktól és dolgozóktól egyaránt. Az Erasmus révén kétszer is tanulhatott, dolgozhatott külföldön, és jó érzéssel tölti el, hogy akikkel beszélt, szeretik a magyarokat. „Én is büszke vagyok arra, hogy magyar vagyok, és hogy egy kiváló egyetemre járok”- tette hozzá a nyertes pályázó.

A második helyezést Temesvári Klaudia kutatási referens, a harmadikat pedig megosztva Erős Nóra intézeti referens és Fodor Bettina hallgató érték el. A különdíjat Juhász Katalin hallgató érdemelte ki a zsűri döntése alapján.

A zsűri által díjazásban részesített és legjobbnak ítélt művekből az Egyetem kiállítást rendez ebben a hónapban, a Tudomány Napja programsorozathoz kapcsolódóan.

 

Szöveg: Szöőr Ádám

Fotó: Szilágyi Dénes